Szakemberek LivingRoom+

✓ Minden szakember szakképzettségét, gyakorlatát ellenőriztük!

SZÉP KÁRTYA ELFOGADÓHELY

TÁMOGATÓ PROGRAMOK, MENTÁLHIGIÉNÉS SZOLGÁLTATÁSOK:
SZÉP kártyával is igénybe vehetők!
Kérj ajánlatot!

Kiemelt szakembereink

Szakembereink

Szakembereink listáját szakterületenként itt találhatod!
A LivingRoom+ minden tagja gyakorlattal rendelkező, szakképzett szakember.
Az egyes szakterületek előtt található ✓ jelzés biztosítja a szakmai színvonalat, hiszen minden szakember szakképzettségét és gyakorlatát ellenőriztük!
Fejlődj velünk!

LivingRoom+

Ács Adél

Mediátor, life, art és business coach. Eredeti végzettségem szerint közgazdász vagyok, de minden munkám során mediátor szerepben is működtem, így amikor erre egy hozzáértő felhívta a figyelmem, tanulni is kezdtem ezt a csodás segítő hivatást.
Ebből már automatikusan következett a coaching. Az art coach képzés sem véletlenül talált rám, hiszen hobbim az alkotás. Alkotni csodálatos, és segít, hogy jobb agyféltekénket használjuk, így saját magunknak is nyíltabban, kötelező elvárások nélkül adjunk választ.
Szerintem a mediáció és a coaching nem más, mint a figyelem tudománya. Az én feladatom, hogy figyeljek az ügyfelekre, és megtanítsam nekik, hogy Ők is őszintén, ítélkezésmentesen figyeljenek magukra. Ha ez sikerül - márpedig sikerül - akkor meghallják saját válaszaikat, ezáltal felismerik a számukra legjobb megoldást.

✓ Coaching
✓ Mediáció

LivingRoom+

Asbóth Hedvig Dr. 

Life és business coach, párkapcsolati tanácsadó, és igazságügyi mediátor vagyok. A hét minden napjának örülök, mert azzal foglalkozhatok, amit imádok csinálni.
Fantasztikus érzés, mikor egy life coaching ülés során azt látom, hogy ügyfelem szeme felragyog, mert rájön arra, hogy hogyan tovább. Ez a döntés pedig abban segít neki, hogy boldogabban élhesse életét.
Azt vallom, ha valaki változtatni akar sorsán, az meg tudja tenni, csak akarni kell! Ha ez egyedül nem megy, gyere velem! Ezen az úton rájössz arra, mit is szeretnél igazán, milyen fantasztikus erőforrásaid vannak ahhoz, hogy elérd célod, és mit tehetsz teljesebb életedért. Én szívesen elkísérlek ezen az úton! Együtt könnyebben megy.
Rugalmas vagyok, kreatív, és sok pozitív energiával rendelkezem. Több gyermekes családanyaként, és férjével már több évtizede szeretetben együtt élő feleségként telnek napjaim.
Szeretem, ha boldog emberek vesznek körül, és hiszem, hogy ezt meg tudod teremteni te is, ha akarod.

✓ Coaching
✓ Személyes tanácsadás
✓ Csoportok, tréningek
✓ Mediáció

LivingRoom+

Ballagó Anikó

Coach, élet-, és üzletviteli tanácsadó vagyok.
Élelmiszeripari mérnöki, és TQM szakközgazdászi végzettséggel, 20 évnyi, üzleti életben megszerzett közép-, és felsővezetői tapasztalattal, valamint kisvállalkozói múlttal rendelkező coachként, tanácsadóként abban támogatom az életük valamely területén (munka, karrier, család, párkapcsolat, önismeret, kommunikáció) változásra, és változtatásra vállalkozókat, főként nőket, hogy elérjék az egyéni céljaikat, megvalósítsák az egyéni álmaikat.
Főbb témák, amiben segíthetek az önismeret fejlesztése (belső erőforrások, önszeretet, önbizalom, önbecsülés), stresszkezelés - stressz-szelídítő, kommunikációfejlesztés (munkahelyi, magánéleti), konfliktuskezelés, kapcsolati problémák megoldása, női minőség megélése a mindennapokban, párkapcsolati nehézségek, karrier-coaching, vállalkozó-, és vezetőfejlesztés kisvállalkozásokban

✓ Coaching
✓ Személyes tanácsadás

LivingRoom+

Balogh Ádám

HR tanácsadó, tréner és coach vagyok. Tagja a Magyar Csoportdinamikai Egyesületnek. Az elmúlt években az önismeret és az önfejlesztés végig kísérte mind a saját, mind pedig az ügyfeleim fejlődését. Kezdetben csoportokkal dolgoztam együtt, de hiányát éreztem a mélyebb témák felvetésének és a face to face kapcsolódásnak, így coachként is elkezdtem ügyfeleket támogatni. A foglalkozásaimon rendszerszemléletű csoportdinamikai alapokat használok, mindezt szeretetteljes provokatív stílusban. Szívesen és nagy magabiztossággal foglalkozom a belső gyermekünk felismerésével, megértésével, azzal, hogy milyen hatással van a felnőtt létünkre. A reziliens létünk megteremtésével, megerősítésével. Karrier és életút megtalálással, boldogulással, illetve generációmenedzsmenttel. Hiszem, hogy ezek olyan területek, amelyek megértésével minőségi változást hozhatunk önmagunk számára.

✓ Coaching
✓ Személyes tanácsadás
✓ Csoportok, tréningek

LivingRoom+

Balogh Ingrid

Nemzetközi tapasztalattal és ICF akkreditációval (CPCC, ACC) rendelkező co-active coach vagyok, Magyarországon egyedülállóan képviselem a coaching szakma egyik legrégebbi és legpatinásabb iskoláját (The Coaches Training Institute).
Coachként és trénerként elsősorban vezetőkkel, projektvezetőkkel és szabadúszókkal, karrierváltókkal dolgozom, akik az önazonosság kulcsát, a hiteles szakmai és személyes életvitel módját keresik. Abban segítek ügyfeleimnek, hogy önmaguk legyenek, és saját útjukon haladjanak rendületlenül, legyőzve kétségeiket és félelmeiket, kibontakoztatva legjobb belső énjüket, amely a szakmai identitás alapja is.
Ügyfeleimet idézve, “nyitott és empatikus’’ coach vagyok, aki “azonnal biztonságos teret teremt”; coaching stílusom ‘’kedves és nyugodt, nagyon professzionális és hihetetlenül figyelmes’’, és kíséretemben valószínűleg ‘’olyan helyekre jutsz el, ahol minden lehetségessé válik, ahogy egyre jobban megtanulsz bízni magadban, és belső erődben”."

✓ Coaching
✓ Csoportok, tréningek

LivingRoom+

Baranyi Marcsi

Hátrányból előnyt kovácsolni, álomból pedig valóságot. Ki hogy csinálja? Na, pont ezt szeretem megmutatni, és erre motiválni.

✓ Coaching
✓ Személyes tanácsadás
✓ Csoportok, tréningek
✓ Mediáció
✓ Mentálhigiéné

LivingRoom+

Bálint Cecilia

Diplomám megszerzése óta pályámat a humánum és az üzlet párhuzama jellemzi. Csaknem másfél évtizedig oktattam egyetemen irodalmi, nyelvészeti és üzleti tárgyakat, alatta és utána dolgoztam többek között kommunikációs, operatív, HR és pénzügyi területen, kis- és multinacionális vállalatoknál. Nem véletlen, hogy egyik specialitásommá pont a karrier-coaching vált, hiszen sok ötletem és kitartásom meghozta a sikert, melyet másoknál is képes vagyok katalizálni.
Szerencsésnek tartom magam, mert valamennyi élet- és munka-tapasztalatom igazán jelenlegi szakterületem, a személyiség- és szervezetfejlesztés területén fonódik össze és egészíti ki egymást. De elsősorban azért vagyok hálás, hogy nap mint nap olyasmivel foglalkozom, amit nagyon szeretek – és számos visszajelzés alapján – jól tudok csinálni."

✓ Coaching
✓ Személyes tanácsadás
✓ Csoportok, tréningek

LivingRoom+

Bánhidai Csilla

„Az igazi öröm abból fakad, ha olyan útra bátorítasz és vezetsz valakit, amely neki való.” (Zig Ziglar)
Szenvedélyesen szeretek újat tanulni, új dolgokat felfedezni és másokat is erre hívok.
Coachként és trénerként tehetséges embereket támogatok, hogy megvalósítsák álmaikat, szakmai céljaikat. Támogatom őket rejtett erőforrásuk felfedezésében, hogy kreatív gondolataikat és ötleteiket megvalósítsák és a maximumot kihozhassák magukból.

✓ Coaching
✓ Személyes tanácsadás
✓ Csoportok, tréningek

LivingRoom+

Bordács Rita

Stíluskommunikátor vagyok, tréner, tanácsadó, a Szegedi Tudományegyetem Stíluskommunikátor Szakán előadó. A csoportos és egyéni fejlesztés mellett rendszeresen írok cikkeket, fókuszban az internetes jelenléttel. A stíluskommunikáció alapértékeit követve, verseny és közszolgálati szférában munkatársaktól a vezetőkig fejlesztem az ügyfélélmény alapú kiszolgálást. Több témakörben tartok tréningeket: kommunikáció, panaszkezelés, people management, motiváció, együttműködés, generációk harmonizációja és train the trainer programok. Specializációm – egyéni és csoportos formában is - a stíluskommunikációs fejlesztés, a viselkedési stílusok (DISC modell), a reális énkép kialakítása és énmárka építés. Tanácsadóként az ügyfélkapcsolati folyamatok fejlesztésével foglalkozom. Eltérő korosztályokkal is megtalálom a közös hangot, kedvenceim a tinik és fiatal felnőttek. Több fejlesztő program megalkotása, megvalósítása során gyakran megtapasztalom a tanítva tanulunk és adva kapunk örök igazságát.
"

✓ Személyes tanácsadás
✓ Csoportok, tréningek

LivingRoom+

Csiszár Beáta

17 évet dolgoztam HR területen multinacionális környezetben. Az utolsó 6 év erőteljes szervezetfejlesztési fókusszal telt: végig kísérhettem egy logisztikai egység dinamikus felfutását, szervezeti átalakulásokkal, létszám- és folyamatbővüléssel, költözéssel, fejlesztésekkel. A HR terület vezetése mellett belső szervezetfejlesztőként, egyéni és csoportos trénerként, coach-ként, mentorként és tanácsadóként támogattam kollégáimat és a szervezetet.
2020-ban akkreditált coach lettem, 2021-ben elkezdtem a METU OD szervezetfejlesztési szaktanácsadó képzését.
Jelenleg tanácsadóként, coach-ként, szervezetfejlesztési/HR szakértőként támogatok különböző szervezeteket és magánszemélyeket.
Privát és szakmai működésemben vallom és gyakorlom az empátiát és az önismeretet, hiszem és hirdetem az erőszakmentes kommunikációt és a fejlődési gondolkodásmódot. Pedagógus és angol nyelvtanár vagyok.

✓ Coaching
✓ Személyes tanácsadás
✓ Csoportok, tréningek
✓ Vállalkozásfejlesztés
✓ Startup mentorálás, fejlesztés

LivingRoom+

Csehi Zoltán

Coachként és tapasztaltvezetőkent szeretnék segíteni azoknak, akik hasonló kihívásokkal szembesülnek.
Coachként, mentorként és tanácsadóként is dolgozom. Szakterületem a csapatépítés, munkatárs ösztönzés, személyes fejlesztés, énmárka, vállalkozás fejlesztés, marketing kommunikáció valamint globális csapatmunka távoli kollégákkal, partnerekkel. 

✓ Coaching
✓ Személyes tanácsadás
✓ Csoportok, tréningek
✓ Vállalkozásfejlesztés

LivingRoom+

Csonka ágnes Kinga

Középiskolai tanár, mentálhigiénés szakember, mediátor, tréner, családterapeuta jelölt, szinkrondramaturg vagyok.
Hogy hol itt a közös pont? – Emberekkel és a történeteikkel foglalkozom, különböző, az adott helyzethez igazodó keretek közt.
Mentálhigiénés szakemberként a rogersi kliensközpontú segítő beszélgetések módszerével támogatom nehéz élethelyzetbe ragadt klienseim továbblépését.
Igazságügyi mediátorként konfliktusok békés rendezését, válási megállapodások előkészítését segítem.
A Magyar Családterápiás Egyesület családterapeuta jelöltjeként családoknak nyújtok terápiás segítséget.
Trénerként csoportoknak tartok elsősorban kommunikációs, konfliktuskezelési, együttműködést fejlesztő és csapatépítő tréningeket.
Hiszem, hogy mindannyiunkban van aktivizálható fejlődési, növekedési képesség, mindenki képes meghaladni önmagát, és megtalálni saját legjobb megoldásait. "

✓ Személyes tanácsadás
✓ Csoportok, tréningek
✓ Mediáció
✓ Mentálhigiéné

LivingRoom+

Csóka Györgyi

Diplomás coach vagyok, de pályámat tájépítészként kezdtem. A coachinggal három éve ismerkedtem meg, azóta egyéni coaching üléseken segítem az ügyfeleimet. A kerttervezőként elsajátított készségeket, mint a logikus, strukturált gondolkodást és a fókuszált figyelmet coachként is hatékonyan tudom hasznosítani.
A coaching teret ad az álmaidnak, támogat a célod elérésében, segít a mélyebb önismeretben, a tudatosabb működésben és a fejlődésben. Emlékeztet arra, hogy mennyire erős is vagy valójában, ezáltal magabiztossá, reményteljessé tesz.
Az ülések során segítek tisztábban látni a helyzeted, megismerni mindazt az erőforrást, ami benned van. A beszélgetések szabad teret adnak a gondolkodásra, a kreatív, személyre szabott megoldások megtalálására.
Mi az a dolog, amiben úgy érzed, segítségedre lenne egy coaching beszélgetés?

✓ Coaching

LivingRoom+

Csörgits Andrea

Több mint 20 év pénzügyi tapasztalattal rendelkezem. Multinacionális pénzügyi holdingoknál és hazai alapkezelőknél dolgoztam projektvezetőként és üzletfejlesztési vezetőként. Kedvenc szakterületem az üzleti/pénzügyi tervezés. 2014 óta - vállalkozásfejlesztési tanácsadóként - egyéni vállalkozást indítókat, civil szervezeteket, hazai kis- és középvállalkozásokat mentorálok. Az érintett szervezet sajátos igényei alapján sokféle kihívással találkoztam: üzleti ötlet piacképességének és megvalósíthatóságának igazolása, pénzügyi terv kidolgozása, társadalmi vállalkozás induló adománygyűjtő kampányának előkészítése, vezetői információs rendszer és likviditáskezelés kialakítása, szervezeti változásmenedzsment. Küldetésem, hogy tudástranszferrel áthidaljuk a multinacionális pénzügyi vállalatok megismert professzionális megoldásai, jó gyakorlatai, és a hazai KKV szektor, és a civil szervezetek társadalmi vállalkozásainak igényei közötti szakadékot.

✓ Vállalkozásfejlesztés
✓ Startup mentorálás, fejlesztés

LivingRoom+

Deliné Pőcze Erzsébet

Viselkedéselemző pszichológus, business és life coach vagyok. Pályámat pedagógusként kezdtem, 6 éven át tanítottam német nyelvet egy gimnáziumban. Ezt követően multinacionális környezetben dolgoztam 10 évig, ebből három évig csoportvezetőként. Egy éven át részt vettem egy tehetséggondozó programban mentorként.
2019 áprilisában döntöttem úgy, hogy kilépek az alkalmazotti létből, és vállalkozó leszek. Szenvedélyem az alkotás, ékszertervezőként is dolgozom. Meggyőződésem, hogy mindenki képes a kreativitásra, mindenkiben ott szunnyad az alkotó. Megtisztelő számomra, mikor végigkísérhetek valakit a kiteljesedéshez vezető úton. Szívesen kísérletezem új technikákkal, amikbe a különböző művészeti ágakat is be lehet vonni. Azt mondják rólam, hogy tele vagyok energiával és vidámsággal, feltöltöm azokat, akik leülnek velem beszélgetni.

✓ Coaching
✓ Személyes tanácsadás
✓ Csoportok, tréningek

LivingRoom+

Dézsi Réka

Minden a születéssel kezdődik... a hivatásom is megszületett. Nem én akartam, nem is tudtam anno fiatalon, hogy van ilyen szakma. Iparművész végzettséget szereztem, mára mentor lettem.
Több, mint 15 éve kísérek nőket, anyákat, apákat, Embereket a változásban. Ahogy én változtam, bővült az eszköztáram, és változtak körülöttem azok, akiket kísértem az életük egy-egy szakaszában. Dúla vagyok, szüléstámogató, tréner. Egyéni és csoportos foglalkozásaim alatt a figyelem, a támogatás, az elfogadás, a jelenlét varázsát osztom meg.
Az, amit a szociális szféra mutat, tökéletesen beleillik a gazdasági szervezetek működésébe is. Így a szemléletem átvezettem az üzleti világba is. Mood-managment, a szervezetek holisztikus, globális fejlesztése, a munka-magánélet, a külső-belső egyensúly megteremtése áll a fókuszomban. A harmónia az élet minden területén az elsődleges cél, a minták, játszmák, dinamikák feltárása, ezek megismerése és megértése a legtöbb esetben meghozza a várt fejlődést.

✓ Személyes tanácsadás
✓ Csoportok, tréningek

LivingRoom+

Dobák Orsolya

Végzettségem szerint pedagógus és HR szakközgazdász vagyok. 8 évet töltöttem értékesítésben, dolgoztam mint HR vezető, megismertem a "másik" oldal működését. 2004 óta Szervezetfejlesztőként, Trénerként, tanácsadóként dolgozom, és minden egyes életszakasz tapasztalatait beépítve igyekszem a szervezeti és egyéni igényekre, problémákra épülő megoldások keresésére. Gyakorlati szakembernek tartom magam, nem vagyok sem pszichológus, sem pedig „oktató”.
Én magam is hiszek a folyamatos tanulásban: NLP practicioner, minősített ECO-C (Europian Communication Certificate) tréner, GPOP facilitátor, WÉK facilitátor vagyok, Az fenti módszertanok mellett az EMK és a drámadegagógia eszközeit is alkalmazom. Főként csoportokkal dolgozom, tréningeket, workshopokat vezetek, de egyénekkel is foglalkozom ha megtaláljuk a közös hangot.
Beszélgessünk! Keress: konfliktuskezelés, kommunikáció, párkapcsolat, karrier, vezetőképzés, készségfejlesztés vagy HR témában!

✓ Személyes tanácsadás, HR tanácsadás
✓ Csoportok, tréningek
✓ Vállalkozásfejlesztés, szervezetfejlesztés

LivingRoom+

Endrődi Anna

2014 óta dolgozom képzés-fejlesztési területen. A trénerkedés “mellékhatásaként” kezdtem el önismerettel foglalkozni és keresni a választ a saját kérdéseimre. Mára ez lett a küldetésem: abban támogatlak, hogy vállald magadért a felelősséget és munka, de nem szenvedés által haladj előre a céljaidért és a saját jól-létedért.
Business és life coachként integratív szemlélettel kísérem az ügyfeleimet. Közel állnak hozzám az intuitív módszerek, mint például az NLP, hatékonyan használom a játékosság és a kreativitás erejét.
Eredetileg közgazdász és olasz szakfordító vagyok. 7 évet töltöttem el multinacionális környezetben. Jól ismerem a nagyvállalati környezetet és a vállalkozói lét dilemmáit is. Erősségem, hogy rendszert és benne az embert is látom.  Ügyfeleim azt mondják rólam, hogy szeretik az általam teremtett megnyugtató környezetet, a lényeglátásomat, a finom határozottságomat és a humoromat.

✓ Coaching
✓ Személyes tanácsadás
✓ Csoportok, tréningek

LivingRoom+

Füzes Ádám

Sokat tanítottam általános iskolától egyetemig. Egy évtizedig felnőttképzést szerveztem, tartottam. Mentálhigiénés szakemberként nem csak befogadó félként fontos számomra a másik ember, hanem teljes valójában. Keresem a miértjét az emberi viselkedésnek; szervezetfejlesztő szakemberként a szervezet kultúráját, működését is kutatom. Vezetőként több szervezet átalakításában, megújításában, létrehozásában szereztem tapasztalatot. Szupervizor-coachként a szakmai személyiség támogatását végzem, egyénileg és csoportban. Trénerként oktatási és reflektív munkámat egyaránt használom.

✓ Coaching
✓ Személyes tanácsadás
✓ Csoportok, tréningek
✓ Mentálhigiéné, szupervízió

LivingRoom+

Farkas Éva

Nőket támogatok abban, hogy megteremtsék a harmóniát magánéletükben és karrierükben egyaránt. Segítek, hogy megtalálják belső, tiszta hangjukat, ami képessé teszi őket valódi vágyaik és preferenciáik megismerésére.
Ezeket felfedezve Te is képessé válsz egy olyan élet kialakítására, amilyet mindig is szerettél volna élni. Lassan eltűnik a gúzsba kötő megfelelési vágy, a zsibbasztó „nem vagyok elég jó” gondolat, megtanulsz hittel, szeretettel tekinteni önmagadra, és ott állsz egy megalkuvás nélküli élet kapujában, amelyben végre Te vagy a Főszereplő! Ha velem tartasz, abban foglak támogatni, hogy merj nagyot álmodni, mert hiszem, hogy képes vagy változtatni, és megvalósítani a céljaidat! Izgalmas meglátni, milyen fantasztikus lehetőségek, képességek és megoldások birtokában vagy!
Fedezzük fel együtt a Benned rejlő csodát!

✓ Coaching
✓ Személyes tanácsadás

LivingRoom+

Glatz Tamás

Készségfejlesztő trénerként olyan „hétköznapi” kihívások kezelésében segítek, amelyek sokunknak jelentenek problémát a munkában, de akár a magánéletben is: időgazdálkodás / munkaszervezés, hatékony email-kezelés, tárgyalástechnika, hatékony olvasás, prezentációk készítése és előadása. Az elmúlt 15 év során több nemzetközi készségfejlesztő tréningmódszerből tettem tréneri vizsgát, illetve az említett témákban a személyes hatékonyság javítását célzó saját tréningprogramokat fejlesztettem ki. Ezekre a területekre specializálódva csoportos tréningeket tartok, valamint személyre szabott egyéni tanácsadást kínálok cégeknek és magánszemélyeknek, angolul is.

✓ Személyes tanácsadás
✓ Csoportok, tréningek

LivingRoom+

Hegedüs Réka

Eredeti végzettségem szociálpolitikus, az elmúlt évtized során mediációval,  pályaorientációs tanácsadással foglalkoztam, valamint családkonzulens jelöltként és facilitátorként dolgozom több éve.
2016 tavasza óta vezetek gyereküket egyedül nevelő szülők, valamint egyedül gyereket vállaló nők számára csoportokat, amely célja a szülők mentális támogatása mellett a közösségépítés, a másokhoz való kapcsolódás megkönnyítése, megteremtése. Érzékenyítő tréningeket tartok egyedül nevelő témában, főként szociális szakembereknek, laikus segítőknek. Előadóként veszek részt egyetemi képzéseken, konferenciákon és minden olyan közösségi rendezvényen, ahova hívnak. Alapvetően a kiváncsiak csoportjába tartozónak definiálom magamat, ez a minőség vezeti a szakmai és privát életemet egyaránt! 

✓ Személyes tanácsadás
✓ Csoportok, tréningek
✓ Mediáció

LivingRoom+

Hoós Rita

Az egyik legrégibb és legszebb segítő szakmában dolgozom, tanár vagyok. Három évtizede tanítok angolt a felső- és felnőttoktatásban. A kapcsolatok, a kommunikáció és a fejlődés tanárként és családanyaként is a legfontosabbak az életemben.Néhány éve kommunikációs trénerként is vezetek csoportokat, és ez egyre fontosabb része az életemnek.
Folyamatosan tanulok is. 1996 óta foglalkozom az Együttműködő/Erőszakmentes Kommunikációval, az EMK-val. Megtapasztalhattam általa a másokhoz és magamhoz kapcsolódás új minőségét és egy új tudatosságot. Elvégeztem a Károli Egyetem mentálhigiénés segítő szakát is. A Hagyományok Házában beleszerettem a nemezelésbe és azóta az EMK tréningjeimen is használom a színes gyapjút, az általam készített nemez tárgyakat, és a résztvevők maguk is alkotnak. A látható-tapintható „nyelv” segíti az EMK tanulását, gyakorlását, az alkotás folyamata pedig a lelkünk legmélyebb és legmagasabb rétegeihez kapcsol minket. Ez a NemezEMKommunikáció.

✓ Személyes tanácsadás
✓ Csoportok, tréningek
✓ Mentálhigiéné

LivingRoom+

Horváth Mónika

Legnagyobb tapasztalatom a hátrányos helyzetű gyermekek, fiatalok és a velük foglalkozó szakemberekkel való munkában van. Nagyon fontos számomra az inklúzió és az elfogadás. Ehhez elengedhetetlennek tartom az önismeret fejlesztését és azt, hogy létrejöhessenek a különböző kultúrák és társadalmi rétegek, kisebbségek között találkozások, ismeretségek.
A játékon és önkéntességen keresztül tanulni a lehető legjobb, ami történhet velünk. Az élménypedagógia, tapasztalati tanulás, élményterápiás elemek, művészeti eszközök, a közösség ereje, a természet közelsége, a megoldásfókuszú megközelítés és a meghallgatás egyaránt fontos részei az eszköztáramnak. Szeretném, hogy minél több hátrányos és privilegizált helyzetű fiatal és felnőtt is minél több pozitív tapasztalatot gyűjthessen a saját közösségén kívül is. Fontosnak tartom, hogy legyen figyelmünk azokra, akik rengeteget tesznek értünk akár munkájuk során, akár szülőként, akik a felnövő generációért felelősek vagyunk.

✓ Csoportok, tréningek

LivingRoom+

Horváth-Karip Krisztina

Szervezetfejlesztő, coach, tréner vagyok. 2016 óta foglalkozom kisebb és nagyobb szervezetek (elsősorban KKV-k) szervezetfejlesztésével.2021 óta egyéni ügyfelekkel is dolgozom vezetői tanácsadásban, illetve business és life coachingban. Több mint 350 óra coaching tapasztalattal és 500 óra tréning tapasztalattal rendelkezem. Munkáim során a támogató provokációban hiszek: előremenni változtatással lehet, amelyet a kihívások és a támogatás együttese tud jó irányba vinni. Csíkszentmihályi Mihállyal egyetértve abban hiszek, hogy az ember a flowt keresi. Nekünk fejlesztőknek pedig az a dolgunk, hogy támogassuk az egyént, vagy csapatot abban, hogy megtalálja.

✓ Coaching
✓ Személyes tanácsadás
✓ Csoportok, tréningek
✓ Vállalkozásfejlesztés

LivingRoom+

Houdek-Farkas Annamária

Business mentor, vállalkozói tréner, vállalkozó, feleség és anya
Munkám során ügyfeleimet segíteni tudom a vállalkozói ötletük megfogalmazásában, a termék vagy szolgáltatás piaci validációjában. Segítek az üzleti tervezésben, a vállalkozói magatartás megismerésében és sikeres alkalmazásában. Holisztikus coachként segítek az önismeret fejlődésében, közösen tudunk személyes és üzleti célokat megfogalmazni majd elérni. Továbbá segítek a hatékony, sikerorientált kommunikáció elsajátításában. Erősségem még az online jelenlét kialakítása és fejlesztése. Mindebben támaszkodhatok a vállalkozásfejlesztésben szerzett tapasztalatomra itthon és külföldön, a PR és marketing területén való jártasságomra, valamint a KKV szinttől a multik szintjéig megélt utamra.

✓ Coaching
✓ Személyes tanácsadás
✓ Csoportok, tréningek
✓ Vállalkozásfejlesztés
✓ Startup mentorálás, fejlesztés

LivingRoom+

Houdek Zoltán

Vállalkozásfejlesztőként egyéni vállalkozók elindulását, meglévő vállalkozások termék- és szolgáltatás-bevezetését támogatom az ötlet validálásától a profittermelésig. A közös tervezés és személyes tanácsadás mellett projektvezetőként is közreműködöm: segítek az alvállalkozók kiválasztásában és munkájuk összehangolásában (grafikus, építész, webfejlesztő, online marketinges, stb).
A vállalkozásfejlesztési folyamatban a Lean Startup mozgalom elveire, és az ezekre épülő különböző konkrét keretrendszerekre alapozunk.
Szoftverfejlesztőként és informatikai projektvezetőként személyes erősségem az üzleti folyamatok megértése, a problémák és fájdalmi pontok feltárása, a megoldás közös megtalálása, továbbá az informatikusokkal való kapcsolattartás, az üzlet és a különböző szolgáltatók között való közvetítés.

✓ Vállalkozásfejlesztés
✓ Startup mentorálás, fejlesztés

LivingRoom+

Illyés Katalin

Békétlenségben élni nagyon drága!
Rendületlenül hiszek abban, hogy a nyílt kommunikáció és a tudatos konfliktuskezelés minden nehézségen átvezet. Vallom, hogy minden változás jó, mert lehetőséget nyújt a fejlődésre.
Mediátorként azon dolgozom, hogy a felek meghallják egymást, találjanak minden érintett számára megfelelő megoldást. Minden helyzetben szükségletek mozgatnak minket, amiket, ha felismerünk, eredményeket tudunk elérni. A meg nem oldott munkahelyi, magánéleti konfliktusaink hosszú távon kihatnak életünkre. A nehéz helyzetek megoldást időben kell elkezdeni, amivel megelőzhető munkahelyi felmondás, válás vagy akár egy rossz szomszédság miatti költözés. Amennyiben nem lehet elkerülni a kapcsolat felbontását, akkor is érdemes jó viszonyban "elválni".
Fontosnak tartom a folyamatos fejlődést, az együttműködést, a különböző nézőpontok megismerését és a megoldások keresését.
Programjaimon ezekkel a témákkal foglalkozom, ebbe nyújtok gyakorlati példákon keresztül betekintést.

✓ Coaching
✓ Személyes tanácsadás
✓ Csoportok, tréningek
✓ Mediáció

LivingRoom+

Izsák Anna

Több, mint 10 éves tapasztalattal rendelkezem HR és szervezetfejlesztés területén. Coachként fő területeim a vezetőfejlesztés, tehetség és karriermenedzsment valamint a változáskezelés.
Trénerként nagyon gyakorlatorientált képességfejlesztő tréningeket (kommunikáció, stresszkezelés, időgazdálkodás, konfliktuskezelés stb), csapatépítő tréningeket tartok, group coaching alkalmakat vezetek, elősegítve ezzel a cégen belüli tudásmegosztást, teamcoachként pedig csapatokat támogatok abban hogy hatékonyabbá és együttműködőbbé váljanak. HR és szervezetfejlesztési tanácsadóként HR folyamatok kialakításán, átalakításán dolgozom (pl teljesítménymenedzsment rendszer, onboarding folyamat, képzés fejlesztés, engagement programok, képzés- fejlesztési programok), szervezeti változások kezelését támogatom, vezetői integrációkat, fejlesztéseket viszek, szervezeti diagnosztikát csinálok, 360 fokos felméréseket végzek.

✓ Coaching
✓ Személyes tanácsadás
✓ Csoportok, tréningek, teamcoaching
✓ Startup mentorálás, fejlesztés

LivingRoom+

Káli György

Több, mint tíz éve foglalkozom kommunikációval vállalati és ügynökségi oldalon. Jelenleg a fogyasztói élmény (CX) és munkavállalói élmény (EX) tervezés áll szakmai érdeklődésem fókuszában.
Mindemellett design sprinteket szervezek és aktív tagja vagyok a hazai service design közösségnek.

✓ Vállalkozásfejlesztés
✓ Startup mentorálás, fejlesztés

LivingRoom+

Karádi Martin

Karádi Martin vagyok, 28 éves és hivatalosan 2018 óta foglalkozom coachinggal, nem hivatalosan pedig az egész életem a segítségnyújtás körül forog.  
Változás. Mindig is az életem része volt, és valósznűleg a továbbiakban is elkísér majd. Sok költözés, más városokban folytatott tanulmányok, új emberek, új környezet. Gyakorlatilag ahogy megszoktam volna egy helyzetet, következett a másik, amihez újabb és újabb erőforrásokra volt szükség. Sajnos/nem sajnos valószínűleg a Te életed része is. A változás egy természetes jelenség, ami átformál és egy kicsit (vagy nagyon) megváltoztat. Nem tudunk mit tenni ellene, el kell fogadnunk. A kérdés az, hogy hogyan dolgozzuk fel és mit teszünk utána!
Tudom, közhelyesen hangzik, de rajtad múlik, hogy mit választasz. Rajtad múlik, mit hozol ki az adott helyzetből.Hiszem és tudom, hogy ebben, a változások kezelésében tudok Neked segíteni!

✓ Coaching, sport coaching
✓ Személyes tanácsadás

LivingRoom+

Kobzos Katalin

A párkapcsolat, a munka, a megszokások, a rutinok keretet adnak az életünkhöz. Biztonságérzetet és feladatokat. Azt, hogy ezek a keretek mennyire stabilak és mennyire rugalmasak, hogy miben adnak biztonságot és miben jelentenek gátakat menet közben kevésbé vizsgáljuk. Leginkább csak akkor, amikor már komolyabb problémákkal állunk szemben. A felismerés, hogy önmagunkat hoztuk ilyen helyzetbe fájdalmas. Még akkor is, ha mindig vannak, akik sajnálnak, akik el akarják veled hitetni, hogy nem is rajtad múlik. Változtatni, változni akkor tudsz, ha megtalálod és kitűzöd magad elé a saját célodat. Nem a szüleid álmát, nem is a párod vágyát, sem a szomszédok másolását. A saját elképzelésedet, önmagad megtalálását, saját örömöd meglelését. Azt a célt, amely kellően motivál, hogy cselekedj. Azt a célt, melynek eléréséhez terveket akarsz szőni, mert oly nagyon szeretnéd elérni. Azt a célt, melyért az akadályokon keresztül is csak mész és mész előre, melytől nem tántoríthat el senki és semmi.

✓ Coaching
✓ Csoportok, tréningek

LivingRoom+

Kolozsvári Marianna

Mindenkinek vannak aktuális elakadásai, amit nagyon jó valakivel megbeszélnie, akivel nincs hierarchiában, vagy érzelmileg nem kötődik hozzá. Két ember találkozásából, őszinte beszélgetéséből minden alkalommal olyan aha-élmények születhetnek, amelyek szemléletváltoztató felismeréseket hozhatnak. Coacként abban támogatlak, hogy kétségeidet és bizonytalanságaidat leküzdve magabiztosan járd a saját utadat. Reményteli hozzáállással, jelen-tudatos gondolkodással és az erőforrásaid feltárásával az akadályaid átkeretezhetők megoldásra váró feladatokká. Témák, amivel megkereshetsz: Magánélet-munka egyensúlya, önismeret-önbizalom, változáskezelés, kommunikáció
Beszélgetéseink során leszek melletted figyelmes, empatikus hallgató és új nézőpontok megtalálására inspiráló kérdező.

✓ Coaching
✓ Személyes tanácsadás
✓ Csoportok, tréningek

LivingRoom+

Kontra-Tremmel Kata dr.

Jogász, mediátor vagyok. Olyan ember, aki szeret másokra figyelni és gondolatokat tolmácsolni.
Jogászként majd 20 éve foglalkozom emberekkel és különböző konfliktusaikkal. Az elém kerülő ügyekben azt tapasztaltam, hogy minden vita visszavezethető valamilyen információ hiányára. Olyasmire, ami már körülöttünk hever, talán a másiktól rendelkezésünkre is áll és mégis fülig elmerülve a helyzetünkbe nem vagyunk képesek azt észrevenni vagy éppen megérteni. Imádom a tárgyalótermet és a jog határozott iránymutatásait, de rájöttem, hogy ez kevés. A jog által nyújtott, sokszor csak tüneti kezelés helyett, a probléma gyökerének megoldásában szeretnék segíteni. Ezért szerettem bele évekkel ezelőtt a mediációba. Mert képessé tesz! Segítek újrakalibrálni az emberek közötti helyzeteket és tolmácsolok köztük, amíg képesek lesznek észrevenni és megérteni a hiányzó kirakódarabokat, aminek birtokában meghozhatják a maguk számára legjobb döntéseket. Hiszek benne, imádom csinálni!

✓ Személyes tanácsadás
✓ Mediáció

LivingRoom+

Koskovics Éva

Közgazdászként, tanári végzettséggel, közel harmincéves üzleti-szakmai élet után (kutatói, tanácsadói, vállalati, kisvállalkozói gyakorlattal) váltottam a coachingra. Mivel korábban hosszú ideig dolgoztam tanácsadási területen, nem volt idegen számomra ez a típusú tevékenység, de magát a coachingot 2012-től kezdődően kezdtem el komolyan tanulni, gyakorolni.
Elsősorban KKV-k vezetőivel, tulajdonosaival és cégeikkel dolgozom (executive coaching, szervezetfejlesztés), illetve foglalkozom tehetséggondozással, a MATEHETSZ nevű, régen működő civil szervezet kereteiben. A magán (life) és business coaching mellett csoportos coaching programokat is tartok start/restart, illetve reziliencia fejlesztés témában, illetve női programokat (táborokat és beszélgetéseket) szervezek.

✓ Coaching
✓ Személyes tanácsadás
✓ Csoportok, tréningek
✓ Startup mentorálás, fejlesztés

LivingRoom+

Kovács Etelka

Élménypedagógus, reziliencia- és outdoor tréner vagyok, az Élményakadémia Közhasznú Egyesület egyik alapítója és trénere.
Az évek alatt sikerült egy csokor olyan módszert összegyűjtenem, amik segítenek ellenállni a nehézségeknek, amik újratöltenek és képessé tesznek rá, hogy visszanyerjem lendületem. Saját utam a kiégéshez az Anyaságomon keresztül vezetett. A gyógyulásomhoz pedig az, hogy volt szerencsém bekapcsolódni egy nemzetközi projektbe, ahol a kiégés megelőzésére és a belső jóllét növelésére szolgáló eszközöket fejlesztettünk. Ezeket a módszereket hozom a mindennapokban megfáradt, feltöltődésre vágyó munkavállalóknak és szülőknek. Foglalkozásaim segítenek megszabadulni a fegyülemlett feszültségtől, a szépre és az örömre irányítani figyelmedet, időt és teret adni saját szükségleteidnek, és támogató közösséget biztosítani hozzád hasonló nehézségekkel küzdőkkel.
Mert az élet bármikor tud újabb őrületet dobni. De ha van miből merítkezni, dobhatja akár az oroszlánt is – menni fog!"

✓ Csoportok, tréningek

LivingRoom+

Kovács Márta

Többszörös pályaváltó vagyok. A pedagóguspályát lecseréltem az informatikusira egy rövid időre. Aztán hosszú ideig főállásban kulturális területen vezetőként dolgoztam. Rendszeresen én mentoráltam a pályakezdőket, amikor beléptek a céghez. Aztán elmúltam már 50, amikor bátor lépéssel az alkalmazotti munkát vállalkozóira cseréltem és egy vargabetű után ismét az emberek felé fordultam. Hatodik éve pályaváltókat segítek, hogy megtalálják a saját útjukat.
Ismerem a teljes újrakezdés mélységeit. Tudom, hogy egy új életcél megtalálása micsoda örömmel és motivációval jár.
A döntések meghozása nehéz, de ha már megvan az óriáslépesed, akkor is számtalan nehézséggel kell szembenézned.
Támogatlak, segítek, hogy könnyebben, gyorsabban célbaérj és azt csináld a képességeid legjobbja szerint, amire születtél!

✓ Coaching
✓ Személyes tanácsadás
✓ Csoportok, tréningek

LivingRoom+

Kudich Szűcs Mónika

Imádok emberekkel együtt lenni, segíteni és együtt változni velük. Úton lenni és ezen az úton új tapasztalatokhoz jutni és juttatni másokat.
A mentálhigiéné és a pszichodráma eszközeinek, valamint a segítő beszélgetések jótékony hatásainak kombinációját alkalmazva szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy a hozzám fordulók nagyobb önismeretre tegyenek szert és képessé váljanak önerőből leküzdeni a felmerülő akadályokat. A lelki egészség elősegítése és megőrzése az elsődleges célom, de ha segítségnyújtásra kerül a sor, saját élettapasztalatomból adódóan mély megértésre, elfogadásra támogatásra képesen állok klienseim mellett.
Mentálhigiénés szakemberként ma már tudom, hogy nagyon kevés időt fordítunk magunkra és ennek hátrányait a hétköznapi élet problémáinak leküzdésekor tapasztaljuk. Hiszem, hogy egy kis elcsendesedéssel, önmagunkra fordított idővel újra megláthatjuk az élet napos oldalát

✓ Személyes tanácsadás
✓ Csoportok, tréningek
✓ Mentálhigiéné

LivingRoom+

Kundrák Villó, dr.

Tréner, business coach, karrier tanácsadó vagyok, közel 10 éves HR tapasztalattal, melyet multinacionális környezetben szereztem. Ebből a 10 évtől 7 évig vezetői pozíciót töltöttem be. Trénerként a szakterületeim főként az asszertív kommunikáció, a HR képzések, valamint a vezetői készségek fejlesztése. Coachként és szervezetfejlesztőként az elmúlt 10 évben számos szervezetet, valamint közép- és felsővezetőt támogattam munkájuk hatékonyabb végzésében.

✓ Coaching
✓ Személyes tanácsadás
✓ Csoportok, tréningek
✓ Mediáció
✓ Startup mentorálás, fejlesztés

LivingRoom+

Kuremszki Andi

Mire megtudtam, hogy lehetetlen, megcsináltam - ez a mottóm.
Célba érni, a pozitív tulajdonságokra koncentrálni, élményt szerezni, számomra ez a siker alapja.
Hiszek abban, hogy amikor a fejlődési, fejlesztési folyamat önmagában élmény, az eredménye is gyorsabban és hatékonyabban jelenik meg.
Coachként és trénerként elsődlegesen személyközi és vállalati kommunikáció fejlesztéssel, stratégia tervezéssel foglalkozom.
Szervezetfejlesztési és coach munkámban a klasszikus tréning elemeken túl a felhasználói élmény, a UX Design kerül középpontba egyéni, szervezeti és akár termék szinten is.
Közgazdász, mentálhigiénés szakember vagyok, 2006-ban, több, mint 15 év gazdasági tapasztalattal a hátam mögött kezdtem el szervezetfejlesztéssel, tréningek fejlesztésével és vezetésével, egyéni és teamcoachinggal foglalkozni, igazságügyi mediátorként konfliktusok békés rendezését támogatom.

✓ Coaching
✓ Személyes tanácsadás
✓ Csoportok, tréningek
✓ Mediáció
✓ Mentálhigiéné
✓ Vállalkozásfejlesztés
✓ Startup mentorálás, fejlesztés

LivingRoom+

Kurtán Klára

"Változás akkor következik be, amikor valaki azzá válik, ami,
és nem akkor, amikor az próbál lenni, ami nem." (Arnold Beisser)
Mint karrier-tanácsadó, coach az a célom, hogy elindítsam a hozzám fordulókat az álmodozásban, és eljutassam őket, hogyan is érhetik el.
Eszközeim az erősségek feltárása, megélése, és annak felfedezése, mi mindenben tudnak segíteni akár a munkában, vállalkozásában, vagy a személyes életében.
Mint mediátor célom, hogy a hozzám forduló emberek megtalálják a saját de a másik érdekeit is figyelembe vevő döntéseiket, és megelőzzék a hosszadalmas pereskedést, fájdalmas szakításokat. 
Megtapasztaltam saját életemben is, és szakmai múltamban is, hogy néha milyen egyszerű megtalálni a közös pontokat, megoldásokat, ha van egy külső szem, támogatás, ami segít feltárni az alternatívákat.
Nincs nálam a bölcsek köve. De meggyőződésem, hogy a saját életedben nálad van a bölcsek köve, az összes tudás és képesség, amivel el tudsz érni bármit.

✓ Személyes tanácsadás
✓ Csoportok, tréningek
✓ Mediáció
✓ Vállalkozásfejlesztés

LivingRoom+

Kurucz Balázs

Tréner, ICF akkreditált (PCC) coach vagyok, 20 éves tréner-tanácsadói tapasztalattal. 4 éven át az Accenture tanácsadójaként támogattam ügyfeleim az eredményesség növelésében. Dale Carnegie trénerként szakterületem a prezentációs készségek fejlesztése, vezetői készségek fejlesztése és értékesítés támogatás volt. Jelenleg a Coach Akadémia oktatója és egyik alapítója vagyok. Coachként az elmúlt 15 évben számos nagyvállalat közép- és felsővezetőjét támogattam munkájuk hatékonyabb végzésében. Hatodik éve a Climate-KIC Coach hálózatának tagjaként klímainnovációs projekteket kísérek. Közel 9500 óra tréning és több, mint 1500 óra személyes coaching tapasztalattal rendelkezem.

✓ Coaching
✓ Csoportok, tréningek

✓ Startup mentorálás, fejlesztés

LivingRoom+

Lőrincz Katalin

Szülőség sokszor csak úgy "ránk szakad". Egyszer csak velünk lesz, de nem tanították. Tapasztalati úton lestük el szüleinktől, igyekeztünk utána olvasni, esetleg barátokkal megvitatni a kérdéseket. Anyaként, Apaként bátran kijelenthetjük, hogy a Szülőség életünk legnagyobb kihívása!
Coachként szülőtársaimat szeretném támogatni abban, hogy az önismeretük elmélyítésének segítségével, nehézségeik és szükségleteik megfogalmazásával, akcióterv kidolgozásával magabiztosabbnak érezzék magukat ebben a szerepben.
Trénerként tudom, hogy a csoportos gyakorlatok és a közös élményfeldolgozás micsoda erőket tud mozgósítani az egyénekben. Szülői önismereti, kommunikációs és konfliktuskezelési tréningjeimen ezen felismerésekre és a szükséges kompetenciák erősítésére fókuszálunk.
Ha vitában állsz egy másik féllel, aki ráadásul a saját gyermeked, külső pártatlan személyként, mediátorként, segíthetek nézőpontot váltani és egyezségre jutni egy olyan konfliktusos helyzetben, ami érzelmekkel igen terhelt.

✓ Coaching
✓ Személyes tanácsadás
✓ Csoportok, tréningek
✓ Mediáció

LivingRoom+

Lukács Anikó

A problémák elvezetnek a felismerésekig, lehetőséget adnak a fejlődésre, a tanulásra és a sikerre. A coaching, a tréning, a workshop egy biztos keretet adnak ezen az úton. A tanulásnak ez egy különleges módja. A résztvevők tapasztalataira és őket foglalkoztató kérdésekre építünk.
A tanulás így: új dolgokat megismerni, felfedezni, izgalmas és örömteli folyamat!
Szerencsés vagyok, mert a tapasztalati tanulás és a közös gondolkodás élményét útravalóként kaptam a családomtól. A problémák megoldása, az új ismeretek megszerzése számomra felfedező út és a sikerélmény forrása volt Ezt az élményt szeretném továbbadni.
Most a szerteágazó munkáimban arra törekszem, hogy, minél több gyerek és felnőtt kapjon ízelítőt a tanulás ezen különleges formájából. Bízom benne, hogy aki kipróbálja rákap az ízére és keresi a további lehetőségeket, hogy gondolkozva, a kihívásokat megélve, a tudás megszerzésének öröméért, a saját fejlődéséért tanuljon önmagáról, a kapcsolatairól, a környezetéről.

✓ Coaching
✓ Személyes tanácsadás
✓ Csoportok, tréningek

LivingRoom+

Majercsik Andrea

Védőnőként évekig kismamákat gondoztam, a szülés után, segítettem az anyákat a csecsemő gondozásban. Újszülött osztályon dolgozva pedig több száz anyukát tanítottam meg az újszülött ellátásra, szoptatásra.
A mentálhigiénés tanulmányaim során a várandós lét és az anyává válás új perspektívájába ástam bele magam: a pszichés változásokba. Kétgyermekes anyukaként fontosnak tartom a lelki ráhangolódást a baba várásra, mert manapság a munkában és internetes kapcsolatokban
szétszóródik a tudatunk, nem igazán engedi kismamamákat ahhoz a belső nyugalomhoz, amit a magzat igényelne ahhoz, hogy könnyen adaptálódjon a születés utáni körülményekhez.
A csoportos kismama programokon, a baba várás lelki oldalát segítem, a pocakban lévő babára való figyelést, valamint a szülés és szülés utáni hetek könnyítését. Meditációs és rajz technikával a tudattalan érzéseket hozzuk elő és mentálhigiénés módszerekkel feldolgozzuk.
Az egyéni segítő beszélgetések során a mélyére mehetünk a problémáknak, félelmeknek, amik megjelennek a várandósság alatt, vagy a kisbaba születése utáni időszakban.
Azért is fontos minden élet ciklus változásban a pszichével foglakozni, mert szerintem nem csak az igaz, hogy ’ép testben ép lélek’ hanem az is hogy ’ép lélekben ép test’!

✓ Személyes tanácsadás
✓ Csoportok, tréningek
✓ Mentálhigiéné

LivingRoom+

Miókovics Eszter

Coachként számomra a legfontosabbak az ügyfél számára újszerű kiindulópontról érkező kérdések és a rendszerben gondolkodás biztosítása. A coaching folyamatban a visszajelzések alapján a leginkább az ügyfelek által kedvelt eszközeim a képi asszociációkra épülő coaching technikák közül valók. A Balaton régióban működöm és megbízásaim során felhasználom a hely adottságait és lehetőségeit is. Célom a coaching folyamatban az ügyfél támogatása az elégedettség és a megfogalmazott célok elérésében. A velem együttműködők számára stratégiát és támogatást nyújtok az úthoz, amely elvezet a céljaikhoz. Szakmai hátteremet és egyéni fejlődésem folyamatos, támogatott önismereti munka és egyéni szupervíziós alkalmak biztosítják. Szakmai és NGO tapasztalataimra támaszkodva örömmel dolgozom civil szervezetekkel is.

✓ Coaching
✓ Személyes tanácsadás

LivingRoom+

Molnár Adrián


„A feltétel nélküli elfogadás a legnagyobb élmény, amelyet egy ember átélni képes.” (C. Rogers)
Tréner, coach, mediátor, mentálhigiénés segítő szakember vagyok. Az elmúlt 20 évben a humán fejlesztés számos területével foglalkoztam, ebből 8 évet Albániában. A nagyvállalatoktól a nonprofit szervezetekig, vezetőktől a szociális szakembereken át kamaszok képzéséig széles a paletta. Nagy hangsúlyt fektetek az érzelmi intelligencia az együttműködés és a pozitív látásmód fejlesztésére. 
Hiszem, hogy minden ember különleges és értékes. Legbelül megvan bennünk saját fejlődésünknek, problémáink megoldásának képessége, és a hozzá szükséges erő, amelyet megfelelő környezetben ki tudunk aknázni. Célom és szenvedélyem segíteni ebben a növekedésben, kiteljesedésben, megtalálni erőforrásainkat és motivációinkat, és mindenekelőtt elfogadni önmagukat. Legfőbb „eszközöm” a személyiségem és attitűdöm: a másik ember elfogadása, iránta kifejezett bizalmam, hitelességem és empátiám. 

✓ Coaching
✓ Személyes tanácsadás
✓ Csoportok, tréningek
✓ Mediáció
✓ Mentálhigiéné

LivingRoom+


Nagy-Gál Veronika

15 éves versenysportolói pályafutásomat követően közgazdász diplomát szereztem, majd közel 10 évig projektmenedzserként dolgoztam multinacionális környezetben.
Egy közeli hozzátartozóm elvesztése, valamint néhány családi konfliktus hamar elindítottak az önismeret útján és az első lépcsőfok megtétele után már nem volt megállás. Saját bőrömön tapasztaltam, hogy tudatos belső munkával és önbizalommal mennyivel könnyebb a nehézségeinket megélni és túljutni rajtuk.
Az önbizalmam erősítése által jutottam el a gondolathoz, hogy csakis én tudok azért tenni, hogy jobban érezzem magam. Coachként szeretném az ügyfeleimet hozzásegíteni ilyen és ehhez hasonló felismerésekhez amik által jobbá tehetik az életüket.

✓ Coaching, sport coaching
✓ Személyes tanácsadás

LivingRoom+

Nagy Krisztina

Milyen egy inspiráló csapat, ahol csak úgy hasítunk és élmény a közös munka? Bízunk magunkban és egymásban, mindenki tudja, hogy merre tartunk, transzparensek vagyunk, bátran és nyíltan beszélünk a problémákról, kihívásokról, egymás által tudunk fejlődni, együtt örülünk a sikereknek.
Én hiszek ezekben és egy ilyen csapatban dolgozhatok a teamcoach.hu- nál. Együtt többek vagyunk!
Vezetés-, együttműködés-, és készségfejlesztő programokban trénerként, coachként támogatom az ügyfeleimet. Tapasztalataimat használva elsősorban csapatokkal dolgozom team coaching eszközökkel.

✓ Coaching
✓ Csoportok, tréningek, team coaching

LivingRoom+

Osztie Zsófia

Hogyan élem meg a változást? Hogyan élem meg nőként és anyaként a változást? Munkám során megtapasztaltam a fogyatékossággal élők és családjaik nehézségeit, majd iskolákban dolgoztam szülőkkel, pedagógusokkal, diákokkal. Személyes életemben pedig több, mint 20 éve anyaként tapasztalom a különböző életkorokban jelentkező kihívásokat. Számomra a mentálhigiénés segítő szerep a meghatározó. Valaki mellé állni, együtt megtalálni azt a belső erőt, ami átsegíti a nehézségen, hogy képes legyen a változásra, fejlődésre. A coachingban a megoldásfókuszú megközelítés áll közel hozzám. Mind az egyéni, mind a csoportos folyamatokban szeretek kreatív eszközöket használni. Képződő pszichodráma asszisztensként dramatikus eszközöket is szívesen alkalmazok.
Segítőként fontosnak tartom a feltétel nélküli elfogadást, figyelmes hallgatást, empátiát.

✓ Coaching
✓ Személyes tanácsadás
✓ Csoportok, tréningek
✓ Mediáció
✓ Mentálhigiéné

LivingRoom+

Palásti Anett

Az üzleti életben vezetőként eltöltött hosszú évek után nagyon megérintő találkozás volt önmagammal, amikor meghallottam azt a hangot, hogy nem ilyen életet szeretnék, egy egészen más életre vágyom. Tudtam, hogy az nem lehet, hogy erre a hangra nem hallgatok, ez annál sokkal erőteljesebb dolog. Ezért követtem, amit ez az érzés adott, ez indított el egy teljesen új irányba, ami nem más, mint a coaching. Így indultam el a Gestalt Coaching felé, ami egy nagyon erőteljesen "itt és most"-ban működő irányzat, legfőképp az érzékelésre fókuszál.
Coachként is meghatározó számomra a női vezető szerepe, annak működése, amelyben fontosnak tartom az intuíciót és a kapcsolódást, amiről azt gondolom, hogy a női vezetés két erős pillére.

✓ Coaching

LivingRoom+

Pecze Henrietta

19 éves koromban fogalmazódott meg bennem, hogy nekem az a küldetésem ebben a világban, hogy segítsek az embereken. Ez mit sem változott a hosszú évek során. Az éltet, hogy segíthetek az embereknek a problémáik meghatározásában, jövőjük elképzelésében, akadályaik azonosításában, és stratégia kidolgozásában a vágyott céljaik eléréséhez.
Közgazdász és Business coach háttérrel rendelkezem, Scrum masterként pedig mélyen értem az agilis működést, így szolgáltatásaim értékesek mind vállalkozóknak, mind multinacionális környezetben dolgozóknak. Ezenkívül elkötelezett híve vagyok az egészséges életmódnak, és úgy vélem, hogy a fizikai jóllét alapvető fontosságú a mentális és érzelmi jólléthez. Energikus és inspiráló személyiség vagyok, aki képes másokat arra ösztönözni, hogy egy teljesebb életet éljenek. Többszörös maratonfutóként pontosan tudom, hogy milyen fontos a motiváció, az idő- és energiagazdálkodás, a koncentráció és a hosszú távú célok.

✓ Coaching
✓ Vállalkozásfejlesztés 
✓Startup mentorálás, fejlesztés

LivingRoom+

Puskás Hajnalka

Fejlesztő embernek vallom magamat. Szeretek emberekkel foglalkozni, támogatni őket abban, hogy tudatosabbak, sikeresebbek legyenek, ezáltal jobban érezzék magukat. Főként készségfejlesztő tréningeket, valamint vállalkozók csoportjainak vagy egy térség kulcsszereplőknek tartok workshopokat. Egyik specialitásom az ételkészítés, mint tréningmódszer használata. Számomra nagyon fontos a szolgáltatások valós igényre szabása, ezért minden megrendelésnél egyeztetek ezekről.
Erősségem olyan támogató légkör megteremtése, amiben szívesen aktivizálják magukat a résztvevők, és adni valami olyat, ami számukra hasznos. A rájuk odafigyelést, gondoskodást sokszor külön megköszönik.
Geográfus-közgazdász, tréner, cukrász vagyok. Szabadúszóként dolgozom, korábban különböző területek és nagyobb projekt csapatok vezetője voltam. Szabadidőmben szeretek az Alpokban kirándulni vagy éppen itthon sütni valami finom, egészséges sütit. 

✓ Coaching
✓ Személyes tanácsadás
✓ Csoportok, tréningek
✓ Vállalkozásfejlesztés

LivingRoom+

Róbert Nóra

Milyen egy inspiráló csapat, ahol csak úgy hasítunk és élmény a közös munka? Bízunk magunkban és egymásban, mindenki tudja, hogy merre tartunk, transzparensek vagyunk, bátran és nyíltan beszélünk a problémákról, kihívásokról, egymás által tudunk fejlődni, együtt örülünk a sikereknek.
Én hiszek ezekben és egy ilyen csapatban dolgozhatok a teamcoach.hu- nál. Együtt többek vagyunk!
Készségfejlesztő tréner, coach, team coach tudásomat, tapasztalataimat használva elsősorban csapatokkal dolgozom team coaching eszközökkel.

✓ Coaching
✓ Csoportok, tréningek, team coaching
✓ Vállalkozásfejlesztés

LivingRoom+

Séra Mária

Integratív coach, PCM tréner és mentálhigiénés szakember vagyok.
2016. óta vezetek egyéni-, csoportos és teamcoachingot, tréningeket vezetők számára. A coaching rávezetett arra, hogy játszmák helyett, örömtelibb, őszinte kapcsolatokban létezni. Hiszem, hogy az ember a legfontosabb, s hogy embernek lenni úgy érdemes, hogy igazi kapcsolatot teremtünk önmagunkkal és egymással. Szívünkkel és aktív belső figyelemmel megérezhetjük, hogy az itt és mostban mire van szükség. Az előre eltervezett gondolatokat elengedve, és tudatos jelenlét mentén elindulhatunk az úton, ami megteremti a megfelelő talajt a változáshoz. Az aktív és tudatos jelenlét inspirál, hogy biztonságos légkörben, hogyan születnek meg az igazi válaszok, egy valódi párbeszédben és kapcsolódásban. Amikkel bátran megkereshetsz: reziliencia: lelki ellenállóképességünk fejlesztése, stresszkezelés, erőforrások feltárása, párkapcsolati elakadás, munkahelyi problémák, konfliktuskezelés, kommunikáció, identitás elmélyítése.

✓ Coaching
✓ Személyes tanácsadás
✓ Csoportok, tréningek
✓ Mentálhigiéné

LivingRoom+

Száhl Zita

Okleveles life és business coach vagyok. Tanulmányaimat a Vista Verde Oktatási Központban és Dr. Kollár Coachképző iskolában folytattam. Élettapasztalataim alapját egyrészről a gyógyszeriparban és középvezetői státuszban eltöltött, közel 20 éves gyakorlat adja. Folyamatosan szembesültem a vezetői kihívásokkal és a túlterheltséggel, valamint a munkahelyi és az emberi problémákkal ez idő alatt.
Másrészről több ízben és nagy változtatások révén kezdtem újra az életem, és álltam fel sikeresen magánéleti válságokból.
Küldetésemnek egy ideje azt érzem, hogy a hozzám fordulókat az életükben fellépő elakadásain átsegítsem és részese lehessek személyes céljaik elérésének örömében, sikerében. Tapasztalataim alapján a magánélet-szakmai karrier egyensúlyának megteremtése és az önérvényesítés női vezetői szerepkör témákban érzem leghitelesebbnek magamat, de szívügyemnek tartom a pályaválasztás nehézségeinek és középkorúak válságkezelésének kérdését is. 

✓ Coaching
✓ Személyes tanácsadás

LivingRoom+

Szentmiklósi Zsófia

Mentálhigiénés segítő, life és karrier coach, Gyászfeldolgozás Módszer specialista vagyok.
Úgy gondolom, hogy az életben az egyik legbátrabb dolog a saját magunkkal és a nehézségeinkkel való szembenézés. Ugyanakkor sok erőre és nyitottságra van szükség ahhoz, hogy felismerjük, támogatásra van szükségünk. Nagyon fontosnak tartom ezért, hogy biztonságos és elfogadó közeget biztosítsak a hozzám fordulóknak, ahol szabadon kifejezhetőek a gondolatok és az érzések.
Az elmúlt években álláskeresők és pályamódosítok mentális jóllétében és szakmai identitásuk fejlesztésében nyújtottam támogatást. Az utóbbi években már azok a felnőttek is felkeresnek, akik valamilyen élethelyzeti nehézséggel küzdenek és szeretnének változtatni, illetve jobban megismerni magukat. 2015 óta több ezer konzultációt nyújtottam a hozzám fordulók részére, ez idő alatt folyamatosan
képződtem szakmai, ill. önismereti területen.

✓ Coaching
✓ Mentálhigiéné

LivingRoom+

Szilágyi Kata

Kreatív, provokatív, aktív coaching módszerekkel rendhagyó üléseket vezetek, sokszor az irodán kívül. Hiszek abban, hogy minden problémára a megoldás bennünk lakozik, de néha segítségre van szükségünk ahhoz, hogy mindezt felfedezzük. Speciális eszközökkel, mindig az ügyfelek igényeihez mérten nyújtok profi, szakmai támogatást. A nagy boldogság az ég ajándéka, a kis boldogságok az erőfeszítéseké. Segítek abban, hogy ezek az erőfeszítések hatékonyak, sikerorientáltak, és mindemellett mindig szórakoztatóak legyenek - még ha közben kölcsönösen meg is izzasztjuk egymást.
Munkámban rendkívül elhivatott vagyok, hiszen klienseimmel együtt én is változok, és ahogy nekik, így nekem sem mindegy milyen irányban. Ez a védjegyem, a garanciám - ugyanolyan fontos a kliensem, mint én magam!

✓ Coaching

LivingRoom+

Szikora Emese

Coach és tréner vagyok. Abban segítek, hogy szabadon éld az életed, és az igazi önmagad légy. Vállalkozóként felépíts egy jól működő vállalkozást, miközben önmagad tudsz maradni. A fő célom az, hogy ha velem dolgozol, neked ne kelljen ennyi év, energia, sok kudarc, hogy a vállalkozásoddal eljuss arra a szintre, amire Te szeretnél.
2011-ben szereztem az első Business coach végzettségem, majd még tovább dolgoztam projekt vezetőként egy informatikai cégnél. 2015-től otthagytam a vezetői állásom és elkezdtem coach-olni és építeni a vállalkozásom. 2019 végétől már csak a vállalkozásomban dolgozom. Időközben tréner lettem, tanultam pszichológiát, hipnoterápiát és sok más módszert. Három csoporttal dolgozom: magánszemélyek, akik változtatni szeretnének az életükön, vállalkozók, akik elindítani, vagy fejleszteni szeretnék a vállalkozásukat és önmagukat, valamint cégek, akik a munkatársaik számára keresnek csoportos és egyéni fejlesztési programokat.

✓ Coaching
✓ Személyes tanácsadás
✓ Csoportok, tréningek
✓ Mediáció
✓ Vállalkozásfejlesztés

LivingRoom+

Szőke Kinga

Life és business coach, valamint team coach vagyok. Eredetileg közgazdász, karrierváltó, egyedülálló anya. 20 évig dolgoztam munkavállalóként és vezetőként számviteli és pénzügyi területeken.
Mit is szerettem legjobban a munkámban? Kapcsolódni az emberekhez. Hatással lenni rájuk azért, hogy meglássák a helyzetet, amiben vannak és támogassam őket a változásban.
Erősségeim a rendszerszintű gondolkodás, jó problémamegoldó készség, lényeglátás, kreativitás, empátia, szervező- és elemzőkészség, kommunikáció. Főként kisvállalkozásokat, vezetőket segítek szervezeti oldalról (csapatműködés, vezetőfejlesztés, együttműködés, konfliktusok kezelése) és üzleti folyamatok ki/átalakítása (átvilágítás, hatékonyság növelés, kockázat kezelés, rendszer kialakítás).
Szervezetet és struktúrát építek (illetve segítséget nyújtok annak felépítésében), melynek eredménye átlátható, hatékony, üzleti kockázatokat kontrolláló üzleti folyamatok, valamint egy jól együttműködő, eredményes, motivált csapat.

✓ Coaching
✓ Személyes tanácsadás
✓ Csoportok, tréningek
✓ Vállalkozásfejlesztés
✓ Startup mentorálás, fejlesztés

LivingRoom+

Szokoli Bernadett

2016 óta független kommunikációs tanácsadóként, coachként és trénerként dolgozom. Vállalom kommunikációs stratégiák (külső és belső) kidolgozását és megvalósítását, kommunikációs tréningek tartását. Emellett csoportos és egyéni coaching üléseket és különböző workshopokat tartok vállalati és lakossági ügyfelek számára egyaránt.

✓ Coaching
✓ Személyes tanácsadás
✓ Csoportok, tréningek

LivingRoom+

Tislér Violetta

Végzettségeimet tekintve business coach, okleveles pszichológus és sport szakpszichológus vagyok. Mielőtt saját álmaim megvalósításába kezdtem az üzleti világban 10 éves tapasztalatot szereztem HR területen multinacionális vállalatoknál. Vezetői tapasztalataimat és az üzleti vezetőkkel folytatott közös munkát ez az időszak alapozta meg.
Továbbá utánpótláskorú és felnőtt sportolókat támogatok abban, hogy a gondolataikban megbújó akadályokat is le tudják győzni, ezáltal az ellenfeleiket is felülmúlva sikert arassanak.
Jelenleg magánpraxisban holisztikus szemléletben dolgozom a klienseimmel Nyíregyházán, Budapesten és az online térben.
Számomra a coaching és a pszichológia a lehetőségek tárházát jelenti, ahol az ügyfél erőforrásait felhasználva haladunk a célok elérése felé. Munkám során minden esetben az őszinte, bizalmi légkör megteremtésére törekszem. Hiszem, hogy a coaching jó módszer a saját kérdéseink megválaszolására.

✓ Coaching
✓ Személyes tanácsadás, pszichológia
✓ Csoportok, tréningek
✓ Startup mentorálás, fejlesztés

LivingRoom+

Tóth Annamária

“Abusque pugna non est victoria” . Küzdelem nélkül nincs győzelem a hitvallásom. Folyamatokban gondolkodom, a céljaink elérése nem probléma, hanem kihívás. Munkám során személyre szabott fejlesztésekkel a csoport előre lépésén és erőforrásaiknak megvilágításán dolgozom.
Trénerként minőségi alapjaimat a Trénerek Iskolájának 2 éves magas szintű képzésében szereztem meg, több éves szakmai gyakorlattal rendelkezem, cégek és a lakosság körében is szívesen tartok soft skill tréningeket. Főként a tréneri folyamatok érdekelnek, a csoportdinamikai megélése az emberek erőforrásaira való rámutatás a kompetenciák fejlesztése. Emberekkel szeretek foglalkozni, ezért is választottam a trénerséget, mint hivatást.
Bölcsész magyar tanári és menedzseri diplomám szereztem, több évet töltöttem el az üzleti szférában projektvezetési , pályázatírói és PR menedzseri területeken.
Szabadidőben a természetet járom a családommal, 3 gyerekemmel.

✓ Személyes tanácsadás
✓ Csoportok, tréningek

LivingRoom+

Tőkés Tünde, dr.

Tudományos háttérrel rendelkező nemzetközileg, ACC szinten minősített life és business coach, valamint tréner vagyok. Orvosbiológiai kutatóként több hazai és külföldi kutatóintézetben szereztem tapasztalatot idegtudományi szakterületen. Elméleti Orvostudományok doktora címmel, biológia egyetemi oklevéllel, és 12 évnyi egyetemi oktatói tapasztalattal rendelkezem. Két évig coachként dolgoztam Genfben, ahol 2022-ben beválasztottak a "18 Legjobb Genfi Coach" közé. Személyes szívügyem coachként és trénerként egyaránt, hogy a coaching alapú gondolkodást és a tréningek nyújtotta fejlődés lehetőségét megismertessem a tudományos világgal.
Coachként kedvelt területeim az expat, burn-out, újrakezdés, munka-magánélet egyensúly és karrier coaching. Jószolgálati pro-bono programomban hátrányos helyzetű tinédzsereknek segítek. Trénerként pedig az együttműködés és csapatkohézió, reziliencia és stresszkezelés fejlesztésében van tapasztalatom.

✓ Coaching
✓ Csoportok, tréningek

LivingRoom+

Trencsényi Judit

Milyen egy inspiráló csapat, ahol csak úgy hasítunk és élmény a közös munka?  Bízunk magunkban és egymásban, mindenki tudja, hogy merre tartunk, transzparensek vagyunk, bátran és nyíltan beszélünk a problémákról, kihívásokról, egymás által tudunk fejlődni, együtt örülünk a sikereknek.
Én hiszek ezekben és egy ilyen csapatban dolgozhatok a teamcoach.hu- nál. Együtt többek vagyunk!
20 éves szervezetfejlesztő-tréner, coach, mediátor team coach tudásomat, tapasztalataimat használva elsősorban csapatokkal dolgozom team coaching eszközökkel.

✓ Coaching
✓ Csoportok, tréningek, team coaching
✓ Mediáció
✓ Vállalkozásfejlesztés

LivingRoom+

Varga Szilvia Edit

Mediátor, önismereti coach, empatikus kommunikáció szakértő vagyok. Segíthetek családi problémák közvetítés, azaz mediáció útján történő megoldásában, ahol egy pártatlan félként segítek közelíteni az álláspontokat és megoldani a konfliktust, párkapcsolatban, szülő-gyermek közt, iskolán belül, munkahelyi környezetben.
Önismereti coach-ként a tranzakcióanalízis módszerét használva modellek, tesztek, gyakorlatok segítségével tárjuk fel a gyerekkori és jelenlegi elakadásokat, hátráltató mintákat és találunk megoldást a jó minták beépítésére.
Erőszakmentes kommunikáció (EMK) szakértőként az érzelmi intelligencia fejlesztés mellett a hatékony, önérvényesítő, de egyben együttműködő, érzéseken, szükségleteken alapuló kommunikációt tanítom felnőttek, gyerekek, intézmények, cégek számára.
Küldetésem támogatni a nőket, hogy maguk mögött hagyhassák azt, hogy elvárásoknak, szerepeknek, címkéknek kell megfelelniük és megtalálhassák teljességüket, boldogságukat, önmagukat.

✓ Coaching
✓ Személyes tanácsadás
✓ Csoportok, tréningek
✓ Mediáció

Képzések civil szervezetektől

Sok civil és nonprofit szervezet foglalkozik képzéssel, oktatással, kimagasló szakemberek dolgoznak ezen a területen, nem egy szervezetnél a LivingRoom+ szakembereivel is találkozol!
Ha egy-egy civil szervezetnél tanulsz, nemcsak fejlődsz, de a szervezet által képviselt jó ügyet is támogatod!
FELTÖLTÉS ALATT...


© Copyright 2024 HAT Alapítvány  - Minden jog fenntartva

Adatkezelés
+36 70 383 50 25

dora@ittvagyok.org
Csatlakozom szakemberként

Offline Website Software